Etapok
|
||
Az idei Vuelta nem szűkölködik nagy hegyekben. A szervezők 5 hegyi befutót iktattak a három hetes programba, melyek szinte kivétel nélkül a második héten kaptak helyet. Valverde a tavalyi bemutató után ki is jelentette, hogy: "ez a Vuelta egyértelműen a hegyimenőknek kedvez majd". Ezt támasztja alá, hogy összesen 3 kiemelt, 10 első, 16 második, 19 harmadik és 4 negyedik kategóriás emelkedő kapott helyet a 3266km során.
A viadal legmagasabb pontja a sierra nevadai hegyi befutó, mikor is 2520m magasba kell felkapaszkodni a kerekeseknek.
A hollandiai rajt miatt idén bár kimaradnak a Pireneusok, de a Murcia régió és Sierra Nevada hegyei így is elegendő nehézséget tartogatnak majd. Lássuk, melyek a 2009-es Vuelta hegyi befutóval végződő szakaszai:
A második hét elején egyből a leghosszabb, és egyben az egyik legnehezebb hegyi etapra kerül sor. A 206 km során 7 második és harmadik kategóriás emelkedő után következik a hegyi befutó a több, mint 1100m szintet tartalmazó Alto de Altana csúcsán
Ismét egy hosszú, közel 200km-es etap, melynek során 7 nagyobb hegy kapott helyet. A szakasz legfontosabb része az utolsó 5 km lesz, ahol a Xorret del Catí emelkedő várja a kerekeset. A 3km hosszú hegy átlagban 9%-os, de több helyen 20%-os részeket is tartalmaz.
A pihenőnapot követően egymás után három kemény hegyi etap következik. A 12. szakasz során már majdnem 2000m-es magasságba kapaszkodik fel a mezőny. Három első és egy harmadik kategóriás hegyre kerül sor a 174 km során, mely közel 4000m szintet tartalmaz. A befutónak otthont adó Velefique hegy 14km hosszú, és átlagban 7.5%-os.
Ezen a napon érik el a versenyzők a viadal legmagasabb pontját a 2520m-es Sierra Nevada-ba vezető emelkedő végén. Az utolsó 25km-en 1700m szint várja a versenyzőket.
Az utolsó hegyi befutót a 14.etap tartogatja, melynek célját az 1840m magas Sierra de La Pandera-n jelölték ki a szervezők. A Pandera emelkedő 8km hosszan tekereg, átlagban 8%-os.
Az utolsó előtti szakaszon rendezett egyenkénti időfutamot megelőzően rendezik az idei verseny utolsó hegyi szakaszát. Bár hegyi befutóra nem kerül sor, a cél előtt 15km-rel kijelölt első kategóriás emelkedőt minden bizonnyal sokan kihasználják majd, hogy megpróbáljanak előrébb kerülni az összetettben.